Minden anyukának gondot okoz a tiszta ruhák összehajtogatásánál lábatlankodó kisgyerek. Ne küldjük el, hanem vonjuk be a gyereket a közös munkába.Válogassuk egy kupacba a színes gyerekzoknikat. Bízzuk meg, hogy keresse meg mindegyik párját. Ez a feladat azontúl, hogy nagyon hasznos, fejleszti a megfigyelőképességet. Válogatás közben érdemes megbeszélni a gyerekekkel, hogy melyik zokni hasonló, melyik különböző. Kiváló alkalom nyílik a színek tanulására, egyeztetésére is.Nagyobb gyerekek esetében a színek és formák egyeztetésén túl újabb fogalmak megismerésére ad lehetőséget a zoknipárosítás. Felhívhatjuk a méretbeli különbségekre a figyelmet. A kisebb-nagyobb fogalmát is gyakorolhatjuk.Óvodás, kisiskolás gyerekek megszámolhatják, hogy hány darab zoknit párosítanak össze. Konkrét tevékenység közben, játékosan válik világossá a darab és a pár fogalma.Az összepárosított zoknikat szét lehet válogatni aszerint, hogy melyik kié. Meg lehet számolni, kinek hány pár zokniját hajtogattuk össze. Kinek hajtogattuk a legtöbbet, kinek a legkevesebbet.A munka végén dicsérjük meg a gyereket és emeljük ki, hogy mennyit segített a házimunkában. Így nem csak a képességeit tudjuk fejleszteni, hanem a részvételét is a közös munkában.
Aki mindezt a kis játékot ki tudja hagyni az életéből, annak továbbra is a zoknicsipeszt ajánljuk, mert
- a zoknik a mosógépben a párjukkal együtt maradnak, ha már egyszer össze lettek válogatva,
- a zoknik a szárításuk során is együtt maradnak,
- a zoknik a tárolásuk során kis helyet foglalnak, nincsenek gombócba gyűrve, kulturáltan tarthatóak például egy dobozban, vagy fiókban
- végül, de nem utolsó sorban: a zoknik nem csak egymáshoz tartoznak, hanem gazdáikhoz is: megkülönböztethetőek színek szerint akkor is, ha teljesen egyforma színű vagy nagyságú zokniról van szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése