2013. május 13., hétfő

Miért nem jók a zoknicsipesz hamisítványok?



A több embert érintő, egyedi megoldások képesek arra, hogy szabadalmi oltalommal bíró, sikeres termékekké váljanak. Ezeket a termékeket igen erős belső motivációjú, elkötelezett emberek hozzák létre, akiknek a legfőbb, elsődleges szempontja az adott probléma minél magasabb színvonalú, minél tökéletesebb megoldása. A megoldás piaci megjelenése előtt számtalan teszt, finomítás szolgálja a legjobb formák, a legkiválóbb alapanyagok, a célnak leginkább megfelelő technológiák kidolgozását. 
Ezek a tesztek sokba kerülnek ugyan, de a fejlesztés fázisában elmondhatatlanul sok hasznos gyártási és felhasználói tapasztalat, tudás kerül a feltaláló és csapata birtokába. Olyan tudás, amivel a hamisító nem rendelkezik. A hamisítónak nem is célja ezen ismeretek birtoklása, hisz üzleti sikere a megtévesztésen alapul: a legkézenfekvőbb színek, formák egy az egyben történő lemásolása, hogy a felhasználó azt higgye, eredeti terméket tart a kezében. (Éppen úgy, mint egy hamisított Nike, Adidas, vagy Reebook esetében.)

A mi esetünkben például a megvizsgált hamisítványok alapanyaga egy speciális POM keverék helyett olcsó ABS volt, színvédőt nem tartalmazott, lúgos áztatásnál az anyag „kivérzett”, a nap hatására a csipesz rideggé, törékennyé vált, szárító gépben pedig egyszerűen „kilágyult”, eldeformálódott.

Ha olyan gazdag vagy, hogy bóvlit vásárolsz, én segítek neked, mondja a hamisító. Ezen hamisítványok használati értéke az olcsó, silány termékekre jellemző: vedd meg, aztán néhány használat után eldobhatod.
 

2013. május 7., kedd

Ha és volna

Ez a cikk nem jött volna létre, ha az írója használta volna a zoknicsipeszt:

Ez nevetséges.

Tényleg az. Megveszed, felveszed, leveszed, beteszed, kiveszed - és a fele nincs meg. Ez tény, az emberi lét egyik legkínzóbb, mindezidáig megválaszolatlan talánya: hova lesznek a fél pár zoknik? Feltételezhetünk egy párhuzamos univerzumot, ahol egy lábú teremtmények élnek, s éjszakánként elszippantják azt, ami a miénk, örökös kétségek között hagyva minket. Persze lehetséges az is, hogy a mosógépek falják fel és emésztik meg melléktermék nélkül ezeket a textildarabokat, de valaminek lennie kell a háttérben, mert az nem lehet, hogy mindenki megbolondult, s az sem lehet, hogy az anyag semmivé lesz. Magyarázat természetesen van és megoldás is, csak mindenkinek más.
Hirdetés

Egyik kedves barátom a zokni kérdést úgy oldja meg, hogy minden szezon elején vesz tíz párat - természetesen ugyanolyanokat, így ha éppen valamelyiknek elkallódna a párja, fel sem tűnik, hisz mind egyformák, mint sok tojás. Gondolhatnánk, hogy idővel kezelhetetlen mennyiségű zokni halmozódik fel ily módon a lakásban, de ez nem igaz, hisz tudjuk jól, a fele társaság kapásból felszívódik, egy rész pedig pár hónap után mehet is a kukába, hisz olyan strapabíró anyagból készülnek kis barátaink, hogy menten kilyukadnak. A körforgásban lévő zoknimennyiség tehát inkább elégségesnek mintsem bőségesnek mondható. A rendszer működőképes, csak nem adja meg azt az örömet, ami egy-egy újraegyesítést kísér.

A saját magamnak kifejlesztett rendszer kevéssé praktikus, ám annál tanulságosabb, s mint felfedeztem, már ebből is üzletet csinált valaki. Saját fehérneműbirodalmamban kezdetben egy textilzsákot vetettem be a kallódó árvák befogására, ám ma már egy külön kis rekeszt kaptak a fél pár zoknik. Azt hihetnénk, hogy ha valamelyik lábravaló egyedül bukkan fel a szárítón, s az elkövetkezendő pár mosás végeztével még mindig semmi, akkor veszett fejsze nyele, a zokninak annyi. Pedig a lehető legtávolabb áll ez az igazságtól, ugyanis a zoknik bármikor s bárhol felbukkanhatnak, akár hónapok, sőt, évek múltán is. Mikor eleget mókáztak már velünk, hirtelen előbújnak rejtekhelyeikről: egy bútor mögül, egy táska aljáról, a szekrény tetejéről, az ágyneműs szekrényből, egy pulóver zsebéből - bárhonnan, ahová véletlenül kerültek egykor.

Mivel egészen apró lények ezek, igen könnyen elkeverjük őket, és legtöbbször mi magunk vagyunk azok, akik ezekre a bizarr helyváltoztatásokra kényszerítjük a zoknikat. Fölmarkoljuk valamivel tudtunkon kívül, egy utazás után nem vesszük észre, hogy a hátizsák sarkába préselődött egy fél pár, netán a tél csizmát csomagoljuk el úgy, hogy belepottyant egy zokni. Magyarázat tehát mindenre van, így már csak annyi a teendők, hogy befogjuk őket, és néha az összegyűlt kupacot kiborítva rácsodálkozzunk: Jé, hát ennek is előkerült a párja!?